Sign in / Join

A hosszú szoknyától az alig szoknyácskáig – a kűrruhák rövid divattörténete

14
0
Share:
A kűrruhák rövid divattörténete

A március végén rendezett műkorcsolya-világbajnokság versenyei a sportágat uraló orosz sportolók kényszerű távolléte miatt (csak e szankció miatt két olimpiai bajnok, négy ezüst- és bronzérmes, valamint számos helyezett hiányzott a mezőnyből) a versenyek – a férfiakat kivéve -, valljuk be, kicsit alacsonyabb színvonalúak voltak, mint egyébként, így a néző olyan dolgokat is meg tudott figyelni, amivel máskor kevesebbet foglalkozik. Például a hölgyek elképesztő divatbemutatójával, ami a kűrruhákat illetti.

A jégtáncosok versenyében például volt egy hölgy, aki majdhogynem bikiniben lépett fel: szoknyácskája még csak-csak, de felül tulajdonképpen egy kicsit szélesebb melltartó volt rajta (legalább volt mit nézni, merthogy a produkciójukban nem lehetett gyönyörködni). Másokon (például a magyar párnál) már szoknya sem volt, csak egy kis shortnadrág. Akik több mint kétszáz éve versenyszerűen kezdtek el korcsolyázni, némi túlzással bundabugyiban, elborzadtak volna ezeken a ruhákon, ha látják őket.

Az 1800-as évek második felében, amikor kezdett elterjedni a sportág, természetesen szó sem volt fedett pályákról, az urak és hölgyek befagyott tavakon, folyókon korcsolyázgattak télidőben, mínuszokban. Az öltözékük is megfelelt az időjárásnak. Az egyszerű járókelőt és a műkorcsolyázót csak az különböztette meg, hogy az utóbbiak lábán korcsolya volt: az urak zakóban, esetleg a zakó alatt meleg pulóverben, vastag szövetnadrágban, a hölgyek földig érő gyapjúszoknyákban, vastag harisnyában, valami sapkafélében, kis bundácskában manővereztek a jégen – nem csoda, hogy a hosszú, bő szoknyában nem tudták előadni a mai női programokban már szinte kötelező négyes ugrásokat. Az első Európa-bajnokságon (1891) és az első világbajnokságon (1896) még csak férfiak szerepelhettek, de aztán a hölgyek is színre léptek, méghozzá a nyári olimpiákon (téli olimpia még nem lévén). Viszont az 1908-as és 1920-as nyári olimpiát áprilisban rendezték, így a hölgyek hosszú gyapjúszoknyája nemcsak kényelmetlen, hanem meleg is volt, tehát kurtítottak rajta egy kicsit, felül pedig csak egy kis blúzocskát viseltek. De még így is, az első, 1924-es téli olimpián decens, a kor divatjának megfelelően magukból szinte semmit nem mutató hölgyek korcsolyáztak a jégen, akár a női, akár a páros mezőnyében.

1924-es olimpia

1924-es olimpia

Aztán egyszer csak bekorcsolyázott a jégre a norvég Sonja Henie, aki nemcsak a dupla ugrásokban lett úttörő (és háromszoros olimpiai és tízszeres világbajnok), hanem abban is, hogy a megszokottnál sokkal rövidebb szoknyákban kezdett versenyezni, amiért kezdetben kapott hideget-meleget. Persze előbb-utóbb követték versenyzőtársai, sőt a maguk módján a férfiak is: ők úgy rövidítették meg nadrágjukat, hogy a térd alá érő, buggyos viselet lett a módi. Lassan eltűnt a vastag gyapjúszoknya meg a szövetnadrág, és megjelentek a könnyedebb anyagok.

A szoknyák pedig egyre rövidültek: a negyvenes években mindezt még rá lehetett fogni a háború miatti szövethiányra, ám az ötvenes/hatvanas években már másról volt szó: technikai területen adódott némi megtorpanás, így a versenyzők keresték, hogy mivel tudják feldobni a produkciót. Jöttek az élénk színek, a vékony anyagok, a mély dekoltázsok, a csupasz karok – ehhez természetesen az is kellett, hogy a műkorcsolyaversenyeket ne a szabad ég alatt, hanem fűtött csarnokokban rendezzék meg. És eljött a flitterek, a csillogás kora, a szoknyák pedig egyre rövidebbek lettek, néha már nem el is fogytak. Katarina Witt 1988-as téli olimpiai ruhája (amelyen a szoknyarészt csak tollak jelentették) „kiverte a biztosítékot” a Nemzetközi Korcsolyázó Szövetségnél: ezután alkották meg azt a szabályt, hogy a női kűrruhák szoknyarészének minimum a csípőt, az ágyékot és a feneket takarnia kell.

Katarina Witt

Katarina Witt

A megfelelően kiválasztott ruha egyre fontosabb lett. A látványon kívül szinkronban kell lennie a versenyszám koreográfiájával, zenéjével, témájával, (ugyanakkor figyelni kell arra is, hogy ne akadályozza a mozgást.) De azért a versenyzőknek még mindig az esztétikum a legfontosabb: bár a hölgyek 2006 óta akár nadrágos overallban is versenyezhetnének, az elmúlt huszonhat év olimpiáin, világversenyein alig néhányszor láttunk ilyen ruhát – szerencsére. Csillogó-villogó, általában élénk színű, magukból egyre többet mutató hölgyek siklanak, ugranak a jégen, a nézők legnagyobb örömére.

Gabriella Papadakis és Guillaume Cizeron

Gabriella Papadakis és Guillaume Cizeron a 2018-as pjongcsangi téli olimpián

Gabriella Papadakis és Guillaume Cizeron

Gabriella Papadakis és Guillaume Cizeron a 2022-es pekingi téli olimpián

Bár a mostani női kűrruhadivat nagy öröm a férfi nézők számára, nem mindig jelent jót a versenyzőknek: 2018-ban a téli olimpián a többszörös világbajnok francia jégtáncpáros, Papadakis és Cizeron tökéletes programot futott (volna), ha a hölgyversenyző ruhája nem szakad el, aminek következtében kivillantak Papadakis (amúgy igen szép) keblei. Lehet, hogy kevés férfi ült a zsűriben – mindenesetre ez egy olimpiai bajnoki címbe került.  Bezzeg nem lett volna ilyen gondjuk, ha a páros női tagja hosszú gyapjúszoknyában, de legalábbis felül állig begombolt blúzban versenyzett volna! Mielőtt arra a következtetésre jutnánk, hogy vissza kéne térni a kezdetekhez, jegyezzük meg, hogy 2021-ben Pekingben nem szakadt el a kűrruha, és a franciák olimpiai bajnokok lettek. Azaz nem csak a ruha teszi az embert!

Havas Judit

Share: