Sign in / Join

Halva született, most a mennyekben jár – Illés Fanni

Share:

Csodalány! Én csak így hívom őt. Több, valamilyen sérüléssel vagy fogyatékossággal élő társához hasonlóan ő is megtalálta azt az utat, ahol úgy lehet önmaga, hogy nem a hiányokat, hanem a teljességet éli. Szeret úgy reflektálni önmagára, hogy: „lábatlankodom”, de ebben a lábatlankodásban már nyoma sincs önostorozásnak. Lábak nélkül hagyott nyomot ott, ahol járt. Hogy miből jön ez az erő, elmeséli az olimpiai bajnok, világ- és európa-bajnok úszó, parasportoló, Illés Fanni.

Fanni, kezdjük a végén: három paralimpia után a negyediken végre aranyérmet nyertél 100 mé­teres mellúszásban a tokiói para­limpián. A világ­ és Európa­bajno­ki címet már előtte bezsebelted, tehát minden nagy világverseny­ről megvan a legfényesebb érmed, ad absurdum, akár abba is hagy­hatnád, de nagyon remélem, hogy erről szó sincs.

Illés Fanni – Olimpiai bajnok, világ- és európa-bajnok úszó, parasportolóNincs arról szó, hogy abbahagyjam, az úszást viszont azt el kell mondanom, hogy igen nehéz időszakon megyek keresztül – és ezt valószínűleg a pályafutásom is megsínyli majd –, ugyanis érzem magamban azt az ürességet, amit az az aranyérem okozott, amivel teljessé vált a kollekció. Szerettem volna a paralimpiáról egy érmet, nekem ez volt a legnagyobb vágyam, de nem olyan egyszerű az élet a siker után, mint ahogy azt sokan gondolják. Mások szerint most kellene a legboldogabbnak lennem. Érzem, hogy boldog vagyok, érzem, hogy nincs rajtam teher – hiszen hatalmas terhet raktak rám az emberek is, a szövetségben is, és én is magamra azzal, hogy elvártam ezt az érmet magamtól –, viszont újabb célokat kell majd megtalálnom az úszásban. Nehéz lesz ugyanazt a tüzet éreznem, mint a paralimpia előtt, amikor minden napom arról szólt, hogy szeretném a legfényesebb érmet elhozni, de ha nem is sikerül, akkor legalább egy érmet, egyéni csúcsot úszni, és most, mivel minden napomat ez kötötte le, nincsenek ezek a gondolatok. Én azért nagyon sokat vártam erre az éremre, tizenhét éven keresztül ezért dolgoztam.

Az, hogy a világ legjobbja vagy, jelent-e számodra bármiféle elégtételt vagy kárpótlást?

Jelent. Tizenhét éven keresztül úsztam, ebből tizenkét éven keresztül voltam olyan kategóriában, ahol nem tudtam felvenni a versenyt a vetélytársaimmal. Minden parasportban, így nálunk, az úszásban is kategóriák vannak, tehát nekem nem olyanokkal kell versenyeznem, akiknek mondjuk, csak egy kézfeje hiányzik, hiszen nekem mind a két lábam, illetve az ujjaim is hiányoznak. Úgyhogy nálunk kategóriák vannak egytől tízig, a tízes kategóriások a legenyhébben sérültek, akiknek pl. a kézfeje hiányzik vagy a lába rövidebb. Az s1-esek – mert így hívják őket – a legsérültebbek: egy karral úsznak általában, és az sem teljesen ép. Én középtájon vagyok, és korábban abban a kategóriában versenyeztem, ahol az ellenfeleimnek ép tenyere volt, volt lábuk, és fel tudták siklatni a testüket a vízszintre, ők nem süllyedtek le. Én minden egyes levegővétel után lesüllyedek, hiszen nekem rövidek a lábaim, nem tudom megtartani magam. Egy szerencsés balesetnek köszönhetően – az ablakpárkányban fennakadt a kezem, és kicsúszott a könyököm – megműtöttek, beadtuk újra a papírokat, és kiderült, hogy igazunk volt, rossz volt a besorolásom. Ez már önmagában elégtétel volt számomra, sorsfordító pillanat volt az életemben, hiszen ez alatt a tizenkét év alatt azért rengeteg helyről megkaptam, hogy hagyjam abba az úszást, és úgysem lesz belőlem senki. Nagyon sokszor leírtak engem, pedig nem kellett volna, mert én nem azért úszom, mert jól akarok élni és pénzt akarok vele keresni – rengeteg társam így gondolkodik, és ezzel nincs is semmi baj –, hanem mert imádok úszni, imádok edzésre járni, kipréselni magamból a száz százalékot. Ez az, ami továbbvitt ezeken a nehéz időszakokon, és ezért örülök, hogy ez aranyérem lett, és azt gondolom, hogy ha ez a tizenkét év nincs, és mondjuk, én a pályafutásom elején is a jó kategóriában vagyok, akkor megelégedtem volna az ezüst és a bronzérmekkel, mert pont ez a tizenkét év igazságtalanság kellett ahhoz, hogy bennem feléledjen az, hogy igen, én addig meg nem állok, amíg aranyérmek nem lesznek.

Illés Fanni – Olimpiai bajnok, világ- és európa-bajnok úszó, parasportoló

Sorsfordítás volt pár az életed­ ben. Ha egészen az elejére ugrunk vissza, huszonkilenc évet, akkor az első akkor volt, amikor halva születtél, és újra kellett éleszteni.

Az orvos azt mondta édesanyámnak, miután magához tért a császár után, hogy halva születtem, de újraélesztettek, és hogy lábak nélkül születtem, valószínűleg ülni sem fogok tudni, beszélni sem, értelmileg is sérült vagyok, hogy belső szervi rendellenességeim is vannak, és még bármi kiderülhet, tehát mondjon le rólam. Ő, az orvos, aki gyakorlott apuka, azt tanácsolta, hogy ilyen életet ne akarjon magának, tehát felejtsen el. És akkor anyukám megijedt, nyilván teljes sokkba került, és hazament, el is indult az örökbeadási folyamat, de aztán édesanyám meglátott és nem akart elengedni soha többet…

Szerintem ez volt az egyetlen olyan dolog az életemben, amikor alakulhatott volna másként is a sorsom, de ha a szüleim akkor azt mondják, hogy nem hoznak haza, biztos vagyok benne, hogy akkor is az úszásra találtam volna, mert valahogy nekem tényleg ez a sorsom. Olyan hamar tanultam meg úszni, biztos, hogy így volt elrendelve, ennek így kellett lennie. De azt gondolom, hogy nem lett volna ilyen tökéletes gyerekkorom, ami az alapja egy ember életének, és örülök, hogy nekem ilyen teljes életem és teljes családom volt.

Illés Fanni – Olimpiai bajnok, világ- és európa-bajnok úszó, parasportoló

Nemrégiben egy örömhírt is megtudhattunk: Szabó Álmos, Fanni edzője – aki már egy ideje a párja is – megkérte szerelme kezét. A jegyespár úgy tervezi, hogy a 2024-es paralimpia előtt még bővülni fog a családjuk. Sok boldogságot kívánunk nekik!

Mogyorósi Péter

Share: