Sign in / Join

Száz éve született Szepesi György – Műfajt teremtett és jelen idejű maradt benne

38
0
Share:

Ő volt „a” Szepesi. Gyakorlatilag felesleges minden szócikk, minden biográfia: Szepesi az országnak a Hang volt, sokaknak maga a Sport – jó csillagzat alatt, de fantasztikus tehetségének is köszönhetően vált elsővé valamiben, aminek addig még csak a hírnökeit ismerték Magyarországon. Szepesi György volt a hazai rádiózás (így az elektronikus média, a tömegkommunikáció addigi leghatásosabb eszköze) egyik első ikonja, aki szerencsés történelmi időszakban teremthette meg egy műfaj kereteit.

Friedländer György néven született (Budapest, 1922. február 5. – Budapest, 2018. július 25.), Szepesváraljáról származó édesapja tiszteletére vette fel a Szepesi nevet. Huszonévesen túlélte a munkaszolgálatot, a háború után pedig gyakorlatilag azonnal megkezdte azt az életet, ami aztán fogalommá tette nevét és őt magát: a Magyar Rádió munkatársaként 1946-tól eljegyezte magát a sporttal. És egy hivatással, amit előtte kevesen műveltek, utána pedig még évtizedeken át vele azonosítottak.

Szepesi György

Szepesi György, a hazai rádiózás egyik első ikonja

Hogy mennyire volt valójában szerencsés vagy szép az az időszak, azt persze történészszemmel nézve lehet vitatni. A magyar sport „aranykora” a legsötétebb kommunista diktatúra leghosszabban tartó időszakával esett egybe, és nem vitathatók azok a vélemények, hogy sztárrá válni egy cenzúrázott kor nyilvánosságában csakis maradéktalan politikai azonosulással lehetett. Szepesi, ezt ma már tudjuk a történeti kutatásokból, nem csak sportújságíróként és nem csak a hazai sportolók sikerein keresztül azonosult a rendszerrel. Elfogadta, kiszolgálta – és cserébe megkapta tőle azt a szabadságot, amit nagyon kevesen azokban az évtizedekben.

Mert a sport, elsősorban pedig a futball, az Aranycsapat sikerei létszükségletet jelentettek a pártállami rendszernek, hogy a kőkemény diktatúra idején is ünnepeltethesse magát az elnyomott és többnyire súlyos szegénységben élő tömeggel. A világháború pusztítása nagyon közeli emlék volt, az emberek – érthető emberi vággyal – felejteni, remélni, élni akartak. A kommunista propaganda a cirkuszt kínálta ehhez, ha már kenyér nem nagyon volt. A szocialista blokkban kiemelten támogatott, kivételezett státuszban lévő élsport volt az egyik fő eszköze a felejtésnek, de talán az önbecsülésnek is: hogy van egy terület, ahol a szétbombázott, elszegényedett, kisemmizett ország mégis nagyobb, mint a nagyok.

Mészöly Kálmánnal és Novotny Zoltánnal a Magyar Rádió stúdiójában. Forrás: Fortepan

Mészöly Kálmánnal és Novotny Zoltánnal a Magyar Rádió stúdiójában. Forrás: Fortepan

És ennek a felejteni vágyós-gyermeki-szurkolói boldogságnak kellett a Hang, amelyik a legprofánabb versenyt, a pályán lejátszódó legegyszerűbb jelenetet is képes volt úgy tálalni, hogy az ünneppé vált, felmagasztosult. Szepesi lelkesedése a Szurkoló lelkesedése volt, aki elfelejti az inflációt és a gyerek lyukas cipőjét, ha Czibor éppen megindul a szélen, Iharos hajrázik vagy Pap Laci elindítja a balegyenest. Gördülékeny, színes, sosem önismétlő, magával ragadó volt mindig, minden pillanatban. Bármiről, bármeddig tudott beszélni, legendáriumának nem kitalált pillanata, amikor egy olimpiai vízilabdameccsen vagy fél órán át közvetítette az áramszünetet…

Ahogy a sport, pláne a média változott, az információáramlás szuperszonikus sebességgel felgyorsult, hajlamosak vagyunk egyre érvénytelenebb nosztalgiával emlegetni régi „nagyokat”, akik a semmiről tudtak sokat beszélni anélkül, hogy bármit mondtak volna. Ez adottság kérdése, és fejleszthető képesség. Mondani valamit, érdemben közölni dolgokat, vagy éppen az elsődleges jelentésből, a pályán látottakból elvonatkoztatva, magasabb szférákba emelve megfogalmazni valami emberit vagy emberen túlit – az már jóval kevesebbeknek megy. Szepesi tudott úgy lelkesedni, hogy az nem szócséplés volt.

Szepesi György

A Magyar Rádió Bácsi kérem, hol lehet itt focizni? című műsora, Bukovi Márton labdarúgóedző és Szepesi György. Forrás: Wikipedia

Később, az utána jövő generációnak meghaladni, új irányba vinni a műfajt, a rádiós közvetítést borzasztóan nehéz volt úgy, hogy – tőlük is hallottam – a legtehetségesebb követői is szinte reflexből, automatikusan utánozták le a hangsúlyait, stílusát. Csak már a közeg, a magyar sport nem volt okvetlenül olyan, amiről himnuszokat lehetett volna zengeni a közvetítés során. Szepesi legenda maradt: utóbb már nem kommentátorként, hanem a nemzetközi sportéletből perfektül felkészült, de a múltat is két lábon járó lexikonként őrző újságíróként, sportdiplomataként.

Helmuth Schön, az NSZK labdarúgóválogatott szövetségi kapitánya nyilatkozik Szepesi Györgynek.  Forrás: Wikipedia

Helmuth Schön, az NSZK labdarúgóválogatott szövetségi kapitánya nyilatkozik Szepesi Györgynek. Forrás: Wikipedia

Ember és műve néha különválik, az utókor ítéletet mond a gyarlóságok felett, még ha el is ismeri a szakmai értékeket, így van ez művészek és közéleti szereplők esetében. De a legnagyobbak (és tényleg csak ők) valahogy mindig győznek a művükkel. Nem botlásaikat és közéleti szerepüket, hanem a Művet említik velük kapcsolatban. Ez Szepesi György esetében is így van – ami annál nagyobb bravúr, már-már csoda, hiszen amiben ő alkotott halhatatlant, az illékony és azóta ezerszeresen megváltozott műfaj, ami mindig a pillanatnak él, és jelenidejűségénél fogva elvileg nem is törekedhetne öröklétre. Sportriporterek mondatait ritkán idézik, mert a pályán csak az eredmény számít.

Kivéve, ha a riporter maga is tagja a csapatnak, amelyik velünk, szurkolókkal együtt győz vagy veszít.

Somos Ákos,
a Spíler TV kommentátora

Share: