Sign in / Join

Tokió, a józan boldogság olimpiája

27
0
Share:
Tokió Olimpia - Záró ünnepség

Tíz arany, hét ezüst, öt bronz – ez volt a magyar olimpiai csapat mérlege a fényesen sikerült tokiói olimpián. Mármint 1964-ben.

A magyar sport egyik legfényesebb korszakában, amikor Magyarországon, csakúgy, mint a keleti blokk más országaiban, a hosszan és tartósan berendezkedett államszocializmus egyik kiemelten támogatott, a rendszer legitimációját erősítő ágazata volt a sport. A szürke, „komcsi” hétköznapok kilátástalanságában az embereket kiemelten érdeklő, számukra hősöket adó sikerágazat. A világban is feszült volt a politikai helyzet, ugyanakkor a hidegháború még nem rombolta teljesen szét az olimpiai eszmét: a játékokat Kína bojkottálta, de a két nagyhatalom, az USA és a Szovjetunió ekkor még nem. A sportpályákon így sportszerű keretek között versenyezhettek egymással. A versenyt az éremtáblázaton az amerikaiak nyerték, hat arannyal megelőzve a szovjeteket (akik viszont összesen hattal több érmet nyertek).

Majdnem hat évtizeddel később, egészen más világpolitikai és társadalmi helyzetben ismét Japán látta vendégül a világ olimpikonjait, egy (reméljük) soha meg nem ismétlődő válsághelyzetben: a koronavírus-járvány az olimpiát az élsport lényegét jelentő helyi nyilvánosságtól fosztotta meg. De mire idáig jutottunk, megszoktuk, hiszen egy éven át követtük addigra a szurkolók nélkül zajló meccseket a világ legnézettebb futballbajnokságaiban, az üres lelátók előtti tenisztornákat, úszóversenyeket és egy több országban, teljesen különböző kulisszák között lezajló, szintén évet halasztott labdarúgó Európa-bajnokságot.

Tokió, Olimpia

Tokió 2020, Olimpia

Tokió annak idején az első ázsiai országként rendezhetett olimpiát, most pedig Athén, Párizs, Los Angeles és London után ötödikként duplázott rendezésből. Nem volt egységes a megrendezés támogatottsága, sőt: a játékok kezdete előtti utolsó közvéleménykutatások alapján a japán lakosság nagyobb része jobban örült volna, ha nem tartják meg az olimpiát.

Végül azonban sor került a versenyekre, és a nézők hiányát leszámítva teljes értékű, emlékezetes pillanatokat hozó olimpia lett. Amint a láng fellobbant és az első versenyző rajthoz állt,
a világ figyelme már a pályákra összpontosult. A sport ezt a csatát is megnyerte – hogy milyen áldozatok árán, azt szokás szerint kevesebben firtatták a versenyek közben.

Míg 64-ben még kevesebb mint száz ország képviseltette magát a modern kori játékok történetében egyébként nagyon sikeres, elismerést arató tokiói viadalon, addig 2021-ben már majdnem háromszáz.

Ami nem változott, az az éremtáblázat eleje: az Egyesült Államok és a házigazda Japán végzett az első, illetve harmadik helyen – közéjük, a 21. század mintáinak megfelelően már nem
a szovjet-utód orosz csapat (Oroszország néven nem indulhattak, mert az államilag támogatott doppingesetek miatt magát az országot kizárták az olimpiáról…), hanem Kína férkőzött be.

A magyar küldöttséget többnyire optimista hangok kísérték Tokióba, ugyanakkor a legutóbbi ázsiai játékok, a 2008-as pekingi olimpia az éremtermés szempontjából elég keservesen végződött számunkra – és hiába volt azóta London és Rió jó magyar mérlege, sokan aggódtak, hogy nem mindig éri majd meg hajnalban felkelni egy-egy magyar versenyző vagy csapat kedvéért… Szerencsére az alaphangot, csakúgy, mint az előző két olimpián, villámgyorsan megadta a világ sportjának egyik kiemelkedő csillaga, Szilágyi Áron, aki olyan egyértelmű könnyedséggel kaszabolta le a kardozók mezőnyét, hogy zsinórban harmadik egyéni bajnoki címe után nem volt magyar, aki ne lett volna azonnal felszabadultan derűlátó a folytatást illetően.

És nem is kellett csalódnunk: jöttek az újabb hajnali, délelőtti versenyek, a korán kelés, a munkahelyen szurkolás – és mindig volt valaki, aki bearanyozta a napunkat, már az elején. Nem is csak szó szerint értve: mert a tokiói olimpia elsősorban a fantasztikusan teljesítő és boldogan célba érő ezüst-, bronzérmes, illetve helyezett magyarok olimpiája lett. Végül csak két éremmel maradtunk el az 1964-es összterméstől, amikor Magyarország az éremtáblázat hatodik helyén végzett! Ezúttal, az azóta sokkal szélesebb, erősebb nemzetközi mezőnyben a tizenötödik hely sem szégyen – főleg, hogy lakosságarányosan Magyarország vezeti az egy főre jutó aranyérmek listáját.

Olimpiai érmek

Olimpiai érmek

Napról napra tanultuk az új kedvencek nevét (olykor a sportágat, amit sikerre vittek). Siklósi Gergely, Rasovszky Kristóf, Berecz Zsombor, Varga Ádám, Vas Kata Blanka, Szőke Alex és
a többiek remek versenyzésük mellett azzal lopták be magukat a szívekbe, amilyen felszabadult örömmel és intelligens nyilatkozatokkal reagálták le saját teljesítményüket. Talán tudatosan, talán nem, de mindannyian megerősítették a tételt, hogy a fizikai és technikai képességek, az alázat és kitartás mellett az önmagával tisztában lévő szellem a bajnokok igazi erénye.

Persze a magyar sport örök dicsőségfalára első helyen az aranyérmeseket jegyzik fel – míg legutóbb, Rióban egyéni számokban a női, most úgy alakult, hogy férfi klasszisaink vitték a zászlót. Szilágyi Áron és Milák Kristóf a legfontosabb pillanatban (is) tántoríthatatlan, egyértelmű klasszisok mentális erejét demonstrálva nyert, Lőrincz Tamás a hegyeket mozgató akaraterő mesébe illő küzdelmei és megpróbáltatásai után ért a csúcsra, Kopasz Bálint a céltudatos szerénység és a fiatalos vagányság ellentmondást nem tűrő győzelmét aratta egyik „címzetes” sportágunk király-kategóriájában. Abban a sportágban, ahol Tótka Sándor is aranyérmet szerzett, a férfiak sprint kategóriájában, amelyet eddig egyedüliként nem tudtunk uralni az olimpiákon. Női kajak négyesünk pedig „csak” az évtizedes hagyományt teljesítette be – minden idők legnagyobb magyar női olimpikonjává avatva a hatodik aranyérmét nyerő Kozák Danutát.

Tokió 2020. Birkózás – Lőrincz Tamás és Lőrincz Viktor (Fotó: Illyés Tibor/MTI)

Tokió 2020. Birkózás – Lőrincz Tamás és Lőrincz Viktor (Fotó: Illyés Tibor/MTI)

Még két vízilabda-válogatottunk bronzérme is katartikusra sikeredett abban a sportágban, ahol szokás az „arany vagy semmi” szólamával mázsás terhet rakni minden verseny előtt a fiúkra-lányokra. És lám, kiderült: a megharcolt, mélységek után felállva kibrusztolt bronzéremnek is lehet olyan a csillogása, mint a legfényesebbé. Ha így nézzük, Tokióban a világ rendje kicsit helyre állt. Örültünk, hogy egyáltalán megrendezték az olimpiát, örültünk, hogy a magyarok kitettek magukért – és leginkább annak örülhetünk, hogy mintha az értékrend is helyre billent volna. Lehet, hogy ehhez a magából kifordult (vírusos) világ elmúlt másfél éve is kellett, de ha a következő világversenyeken is meg tud maradni ennél a józanságnál a sport – talán megérte.

Somos Ákos

Share: